A Retyezátban, a Fogarasban, vagy akár az Alpokban járva a legtöbb turista, hacsak nem szakmabeli, nem figyel a talpa alatti hegy kőzettani felépítésére. Hegymászóként, amikor a kapcsolat a sziklával jóval szorosabbá válik, már elengedhetetlen, hogy ismerjük a kőzetet és annak jellegzetességeit, hiszen gyakran ezen múlik a siker.

Amikor a geológiai jellegzetességekről beszélek akkor három dologra gondolok: a kőzet típusára (konkrétan mi), minőségére (vagyis mennyire kemény, mennyire erősen cementezett, mennyire töredezett, mennyire tapad) és települési módjára (a rétegek, tömbök milyen irányba dőlnek és milyen szögben).

Hogy ez mennyire fontos, arra példaként a vérbeli hegymászó, de geológusként gondolkodó Edward Whympert és a Matterhorn első megmászásának történetét hozhatom fel. A csúcsot ő maga hatszor, míg mások számtalanszor ostromolták sikertelenül délnyugat, vagyis az olasz oldal felől. A svájci, keleti oldallal senki nem is próbálkozott, mivel Zermattból a felső szakasz végig áthajlónak, mászhatatlannak tűnt. Whymper abból indult ki, hogy ha az olasz oldal gránittömbjei mind nehezen leküzdhető áthajló lépcsőket képeznek, akkor elvileg az ellentétes svájci oldalon a rétegek településükből adódóan valódi lépcsőházat kell hogy alkossanak, bár ez lentről nem látszik. Itt sikerült is neki elsőként feljutnia, sőt később ez az útvonal lett a normál feljutási út.

Fogaras, Caltun – Negoi tömb. Jól látszik a kristályos rétegek dőlési iránya

A Kárpátok magas régióiban kristályos palát, gránitot, konglomerátot és mészkövet találunk, melyek mindegyike másképpen reagál a koptató erőkre. A sziklafalak, éles gerincek kialakulása elsősorban a jégkorszak gleccser eróziójának következménye. Ha a Kárpátokat összehasonlítjuk a bulgáriai Rila-hegységgel, mely még egy kicsit magasabb is, észrevesszük, hogy ott a felszín kevésbé szabdalt, hiányzanak a nagyon éles gerincek, mivel a gleccserek területi kiterjedése kisebb volt.

Ezzel szemben a Magas-Tátrában, mivel az földrajzilag még északabbra van, az erőteljes jégkorszaki erózió hihetetlen méretű falakat, hosszú éles gerinceket hozott létre. Persze ezek kialakulásához a kemény és ellenálló gránit jelenlétére is szükség volt.

Jelenleg kétezer méter felett a sziklát leginkább romboló, erodáló folyamat a fagyaprózódás. Lényege, hogy a csapadékvíz beszivárog a repedésekbe, éjjel megfagy, kiterjed és szétfeszíti a sziklát. Hihetetlen, hogy mekkora ereje van a kiterjedő víznek, óriási, akár több tonnás tömböket tud leválasztani és kiemelni a helyükből. A jelenség hegyeinkben főleg ősszel és tavasszal jelentkezik, az Alpok hóhatár feletti régióiban viszont nyáron a legerőteljesebb.

Kristályos kőzetekből felépülő fal a Fogarasban

Lássuk akkor, hogy a különböző kőzetek milyen lehetőségeket kínálnak a hegymászók számára.

Kezdeném a kristályos palával. Ez úgy keletkezik, hogy még a hegységképződés elején, az üledékes kőzetrétegek mélybe kerülnek, ott megolvadnak, átkristályosodnak (metamorfizálódnak), majd a hegységgel együtt kigyűrődnek. Meglehetősen kemény, ellenálló, de leveles, réteges szerkezetű kőzetekről van szó. Ilyeneket a Fogarasban, a Páreng-hegységben és a Radnai- havasokban találunk. Színük szürkés-zöldes árnyalatú. Leveles szerkezetüknek köszönhetően a beszivárgó víz könnyebben rombolja és viszonylag kis méretű, lapos, szögletes darabokra aprózza a sziklát. A szürkés kőzetben gyakran megfigyelhetünk fehér, sokkal keményebb kvarcit ereket. Mivel a palánál ellenállóbbak, az gyakran lekopik környékükről, így kiállnak a falból, kényelmes fogást és állást biztosítva a hegymászónak.

Ha mászhatóság szempontjából vizsgálom, a kristályos palát „becsapós” kőzetnek nevezhetem. Nedvesen csúszik, a párkányokon sok a törmelék, a repedések befelé szűkülnek, így nehéz bennük ékeket elhelyezni, a beütött szegek letörik a sziklát. Ott, ahol nem töredezett a fal, kevés a fogás, következésképpen nehéz az előrehaladás. Ennek ellenére gyönyörű utakat mászhatunk a fogarasi Negoj-csúcs környékén.

Gránittorony a Retyezátban

A hegységek kigyűrődésekor gránit alkotta a központi, belső részeket. Idővel a felettük lévő puhább rétegek lekoptak, így felszínre került ez a magmából származó nagyon kemény és ellenálló kőzet. A gránitot, ha egy szóval kellene jellemeznem, talán a „megbízható” lenne rá a legtalálóbb kifejezés. A Magas-Retyezát van ebből a kőzetből felépítve. Szerintem minden hegymászó kedvence ez a fajta szikla. Szemcsézettségéből adódóan jól tapad, repedései kiválóan alkalmasak ékek vagy szegek elhelyezésére. A fagyaprózódás nehezebben emészti, nagyobb tömbökre törik, emiatt a párkányokat sem borítja apró és könnyen a másodmászóra eső törmelék. Nagyon gyakoriak az úgynevezett „egészséges” sziklafalak, ahol nincs törmelék, nincsenek kimozduló kövek, sőt csupán egy-két repedés fut végig a sziklán. Ezek a részek viszont technikás mászást kívánnak. Egyetlen hátránya az lehet, hogy szemcsézettségéből adódóan erősen koptatja a kezeket. Többnapos mászás után nemigen marad az ujjainkon bőr. Az ország legjellegzetesebb gránit mászóútjait a Bukura-tömb falában és a Peleaga-csúcs környékén találjuk.

A konglomerátot hegymászó szempontból inkább „fifikás” kőzetnek tartanám. Lehet nagyon szeretni, de lehet szívből utálni is. Úgy keletkezik, hogy a sódert (különböző méretű kerekített kövek, kavicsok és homok elegye) a benne lévő mész erőteljesen összeragasztja, természetes betont hozva létre. Ilyen konglomerátból épül fel a Bucsecs-hegység, melynek délkeleti fala (neve: Fehér-völgy fala) a legnagyobb és talán a leghíresebb magashegyi mászóparadicsoma az országnak.

Kompakt, rétegek mentén kialakult fal a Fogarasban

Viszonylag puha, a fagyaprózódásnak kevésbé ellenálló kőzetről van szó, melyet az erózió alkotóelemeire bont, tehát nem tömbökre, hanem homokra, kavicsra, kövekre esik szét.

A konglomerát falból számtalan kisebb-nagyobb kerekített kő, kavics áll ki, nagyon sok fogást, állást kínálva a mászó számára, sokféleképpen megoldható előrejutási lehetőségekkel. Ezért lehet leginkább szeretni ezt a kőzetet. Aki nem lelkesedik érte, az a megbízhatatlanságáért teszi. Szokás kérdése, de kellemetlen úgy mászni, hogy nem tudjuk mikor, melyik fogás marad a kezünkben, melyik állás törik ki lábunk alól. Évtizedek kulcsfogása gyengülhet meg egyik szezonról a másikra. A kieső kerek kövek helyén félgömb alakú, fogásra nem alkalmas mélyedések maradnak.

Az ilyen kőzeten kialakított sportmászó útvonalak másik nehézsége a tájékozódás. A foltos, rücskös felszínen néha nagyon nehéz meglátni a következő biztosítási pontot. Előfordul, hogy a mászó „eltéved” a szilkán, rossz irányba mászva, se fel, se le helyzetbe kerül. A Bucsecs hasonló útvonalain gyakran apró piros pontokkal vagy nyilakkal jelölik a következő biztosítási pont irányát.

A mészkő üledékes kőzet. Legnagyobb részt szerves eredetű, kalciumban gazdag kagylók, korallok, növényi maradványok vázaiból épül fel. Szintén kemény és mechanikai eróziónak ellenálló, egyetlen gyengéje csak az oldhatóság. A szénsavban gazdag víz megtámadja, oldja felszínét és mélyébe szivárogva járatokat is képezhet. Ha sziklamászásról beszélünk, a legtöbben ezzel a kőzettel kapcsolják azt össze. És ez így is van, hiszen középhegységeink legtöbb sziklamászó zónája mészkő vidéken található, a Békási-szorostól a Tordai-hasadékon át, egészen a Révi-szorosig. Magashegyi mészkövet hazánkban csak a Királykő-hegységben találunk.

Töredezett kristályos palák, háttérben a Negoi csúccsal

A legjobban ráillő megnevezés talán a „csoda kő” lenne. A sziklamászók imádják. Oldott felszínén számtalan érdekes fogást-állást alakított ki az erózió. Szaknyelven a felszíni oldódási formákat karroknak nevezzük. Ezek a felületen lefolyó víz által kialakított kisebb-nagyobb barázdák, mélyedések, üregek. A repedések kiválóan alkalmasak ékek és sziklaszegek elhelyezésére, gondot csak a nagyon jól bevert szegek kihúzása okozhat.

Magashegyi körülmények között a karrosodás szerepe lecsökken. A víz itt már csak nagyon kevés légkörből származó szénsavat tartalmaz, ezenkívül az év nagy részében fagyott, így az oldás lelassul. Helyét átveszi a jó öreg fagyaprózódás. A gránithoz képest a mészkő már jóval kisebb jégnyomás hatására széttörik, azonban a tömeges, repedésmentes felszíneken nincs hol beszivárognia a víznek, nem alakulhat ki támadási felület sem. Emiatt a felszín felemás. Ott, ahol nyitottak a rétegek és sok a repedés, a falak törmelékesek, veszélyes az előrehaladás. Ahol zártak a rétegek, kompakt a szikla, fogás jóval kevesebb van, itt az előrejutáshoz felbecsülhetetlenné válik a jól tapadó cipő. Viszont elmondható, hogy a gyenge, de mégis jelenlevő oldódás következtében a szikla rücskössé, kiválóan tapadóvá válik. A Királykő legszebb mászóútjai ezért főleg a hosszú, látványos, lenyúló oldalgerinceken végigvezető utak.

Remélem, sikerült meghoznom a kedvet a különböző kőzetekből felépülő falak kipróbálásához, összehasonlításához. Igazi ínyenceknek való feladat, mely garantáltan számtalan élménnyel és főleg tapasztalattal gazdagít.