A barlang mint menedék…

A jégkorszak idején és azután is a hideg évszakban a barlang, mint óvó és menedékhely felbecsülhetetlen szolgálatot tett a kőkori embernek. Aki már aludt télen barlangban tudja micsoda luxus az, a külső cudar feltételekhez képest. A portálon sokféle menedékről volt szó és szerintem méltatlanul elmaradt ennek a fantasztikus képződménynek az említése, annál is inkább mert Magyarország elég kiterjedt karsztvidékekkel rendelkezik.

Köteles vagyok azzal kezdeni, hogy a barlangok védett természeti képződmények. Tilos barlangban tüzet gyújtani, szemetelni, az ott található cseppköveket rongálni, az ott élő állatokat zavarni…

A barlangok mikroklímájuknak köszönhetik menedékadó tulajdonságukat. Mérsékelt égövön a belső járatok és termek hőmérséklete késő ősszel 7 C – fok körüli, és ez tavasz végére lecsökken 5 C – fok körülire. Átlagosan tehát olyan 6 fokos barlangi hőmérsékletről beszélhetünk. Ez nyáron ( tavasszal, ősszel ) mindenképpen hideg, ilyenkor nem ajánlom a barlangban alvást. Télen viszont amikor a kinti hőmérséklet jóval nulla fok alatt van a földalatti üregek igazán kellemesnek tünnek.

A barlangi mikroklíma másik összetevője a magas relatív páratartalom ami járattól függően 99 – 100% között mozog. Ez azt jelenti, hogy a barlangokban nincs párolgás, a nedves ruhák levetve sohasem száradnak meg, sőt, ha kicsomagoljuk száraz cuccainkat azok hamar megszívják magukat nedvességgel és nyirkossá válnak.Ehhez kapcsolódik, hogy sok a sár, gyakran a mennyezetről csepeg a víz. A víznek viszont előnyére mondható, hogy a világ egyik legjobb minőségű ivóvize (bár sok oldott kálciumot tartalmaz) amit nem szükséges fogyasztás előtt vegyszerrel kezelni.

A huzat a járatok még egy fontos jellemzője. Semmiképpen ne táborozzunk huzatos helyeken, a nedves mozgásban lévő levegő fokozottan lehűti a testet.

A felsorolt tulajdonságok mellett tudni kell, hogy a barlangok legalább annyira veszélyesek is lehetnek. Nem megfelelő felszerelés – ruházat és legyengült szervezet esetén (pláne, patakbaesés!) könnyen hipotermia léphet fel. A legtöbb barlangász halálát pontosan a test túlzott lehülése okozta. Emiatt hangsúlyozom még egyszer, hogy menedékként a barlang télen tehet szolgálatot, amikor a külső hőmérséklet jóval alacsonyabb és eleve megfelelő ruházat áll rendelkezésre.

Ha előre tervezett barlangban alvásról van szó, azt ajánlom, hogy egy előző, nyári túra alkalmával (sőt a legjobb, már tavasszal, hóolvadás után) mérjük fel a terepet. Nézzünk ki egy megfelelő táborhelyet, ami legyen száraz és ne csepegjen felülről a víz. Fontos, hogy a bivak a járat egy könnyen megközelíthető szakaszán legyen, nem az a lényeg, hogy mélyen, hanem inkább védett helyen. Tapasztalatom szerint a barlang szájának méretétől, és a járat szögétől, kanyarulatoktól függően 30 – 40 méter mélyen a mikroklíma már megfelelő. Inkább felfele emelkedő járatokban haladjunk, hiszen a melegebb levegő oda szorul be. A dologban az a buktató, hogy a nyáron kiválasztott hely az őszi esők beszivárgása után télen sáros és csöpögős lehet.

Menedékként a legjobbak az inaktív, száraz barlangok, amelyekben nem folyik patak. Ezek eleve kisebbek, a levegőjük melegebb és néhány százalékkal szárazabb is lehet.

Barlangban való bivakoláskor elengedhetetlen egy legalább 2*2 méteres műanyag fólia. Ezt tesszük alulra a nyírkos, agyagos esetleg guánós felszínre. Fontos, hogy cuccaink ne érintkezzenek a talajjal. Kell még egy jó derékalj és egy hálózsák. Sokan barlangászok a függőágyat részesítik előnyben, viszont ez alulról szintén egy kicsit hideg lehet. Ajánlott izolírt tenni bele. Létezik függőággyal egybevarrott hálózsák, lényege, hogy alattunk is kiduzzad a szigetelőtömés, viszont szerintem kár ilyenre költeni, ha az ember nem profi barlangász. Másik hátránya a függőágynak, hogy rögzítéséhez szegeket kell verni a falba ( esetleg nitteket befúrni), ami szintén tilos! Szerencsés esetben a procedúra ékekkel megoldható, ez viszont szakértelmet igényel.

Egyes csapatok sátrat is szoktak barlangban állítani. A sátorban eleve egy melegebb és szárazabb mikroklíma alakul ki. Szerintem a hőmérséklet 10 fok feletti is lehet. Másrészt viszont egy zárt, barátságosabb, mondhatjuk kuckósabb környezet jön létre. Sokszor panaszkodtak nagy, bevilágíthatatlan termekben alvó kutatók, hogy zavarta őket a túl nagy tér.

Amint az ember barlangba teszi a lábát elengedhetetlenné válik egy jó világítóezköz. Ha csak aludni megyünk be, főleg ha már ismerjük a járatot elég lehet egy jó fejlámpa is. Vigyázat bóklászás közben könnyű kezet – nyakat törni…

A barlangban átaludt éjszakák hosszúak, csendesek és elképesztően feketék. Ha valaki nincs szokva a teljes sötétséghez és ez városlakóknál elég gyakori, ez nyomasztóvá válhat. Figyelni kell az esetlegesen fellépő klausztrofóbiás rohamokra. Nyugtatólag hathat, ha egy szál gyertyát folyamatosan égetünk.Jó ha van karóra nállunk, mivel az állandó sötét miatt ídőérzékünket teljesen elveszítjük.

A hálózsákot csak közvetlenül lefekvés előtt csomagoljuk ki, különben átnyirkosodhat. Így is nagy az esélye annak, hogy reggelre a zsák kölső része benedvesedik a magas páratartalom miatt rögtön kicsapódó testpárától. A nem szükséges ruhákat szintén tartsuk elcsomagolva.

Tüzet mint már írtam barlangban tilos gyújtani, de még végveszélyben sem igazán ajánlom. Nehéz olyan megfelelően huzatos barlangszakaszt találni ahol a keletkező füst nem reked meg, veszélyeztetve a tűzrakók életét. Szerintem senki ne is kisérletezzen ilyesmivel. Kár lenne a szerencsétlen denevérekért…Különben ezek az egyetlen említésre méltó barlangi állatok. Veszélyt csak a hálózsákra jelenthet savas trutymójuk.

Külön említést kell tennem a nagyobb barlangok árkádszerű bejáratáról. Ezeket főleg nyáron ajánlanám táborhelyül, mivel hűvösek és védenek az esőtöl. Valós életveszélyben, igazi túlélő szituban itt már biztonságosan lehet tüzet is rakni,de csak az élmény kedvéért ezt ne tegye senki, mivel a barlang bejárata is védett, a tűz zavarná a szegény denevéreket és a korom elcsúfítaná a bejáratot.

Ezek után már csak az matad hátra, hogy a Tisztelt Társaságnak Hosszú, Száraz és Guánómentes Jó éjszakát kívánjak.

Szólj hozzá!