Egyre több turista utazik magashegyekbe, és sajnos ezen különleges környezeti viszonyok között egyre nő a balesetek száma, melyek gyakran halállal is végződnek. A nyári évszakban a legnagyobb veszélyt a hirtelen bekövetkező gyors és intenzív lefolyású zivatarokban látom. És itt a hangsúly mindenképpen a hírtelen szón van, mivel a bekövetkező meteorológiai események könnyen meglephetik a turistát – hegymászót, aki éppen egy hegycsúcson, kitett éles gerincen vagy egy via ferratán tartózkodhat.

Mit lehet ilyenkor tenni? Levonulni a hegyről?…Meghúzódni valahol?…Folytatni az utat bízva a szerencsénkben?… Kényes kérdések, a helyes döntés mindig számtalan tényezőtől függ, és fontos, hogy felelősen hozzuk meg. Ebben szeretnék segíteni, bemutatva a veszélyforrásokat, és talán megelőzési módjukra is tudok tippet adni. A cikk megírásához felhasználtam hegymászó barátaim és saját tapasztalataimat, de nem utolsó sorban a szakirodalmi forrásokat is.

Mi is az a zivatar?

Egy összetett meteorológiai jelenséget jelent, amely alapjául a zivatarfelhő (kumulonimbus: Cb) szolgál, és amelyben záporszerű csapadék, szélrohamok, elektrosztatikus megnyilvánulások és az első kettő következtében a levegő erőteljes lehűlése is észlelhető.

Kialakulásához három dolog szükséges:

• Számottevő páratartalom – vagyis nagy mennyiségű vízpára jelenléte a levegőben, illetve nagy mennyiségű földfelszíni víz ( sziklákon, talajon, talajban, lombkoronában) amely a napsugárzás következtében elpárologhat.
• A levegő instabilitása – vagyis, hogy van e vagy sem vízszintes légmozgás ( szél)
• Egy megfelelő mechanizmus amely a levegőt emelkedésre készteti – itt beszélhetünk magáról a napsugárzásról amely párologtat és beindítja a konvekciót ( talaj menti meleg, nedves levegő feláramlása), vagy a domborzat szerepéről, amely emelkedésre készteti a nekiütődő légtömegeket ( ezt orografikus hatásnak nevezi a szakirodalom).

És akkor lássuk konkrétan, e három tényező hogyan alakíthat ki kétféle képen is magashegyi zivatar.

 

A legegyszerűbb eset amikor meleg, nedves légtömegek mozgásuk közben nekicsapódnak a hegynek. Ezt nevezzük frontális zivatarnak. A feldobódott levegő hirtelen lehűl, a benne lévő pára azonnal kicsapódik és beindul a gomolyfelhő képződés, amelyet erős szélrohamok kísérnek. A feláramlás sebességétől és a vízpára mennyiségétől függ, hogy mennyi idő múlva kezd el hullani a csapadék. Ez leggyakrabban jégdara (fehér, borsó nagyságú szemek), de előfordulhat jég vagy cseppfolyós, nagyon hideg eső, háromezer méter felett havazás. Ezzel együtt jelentkeznek az elektromos kisülések is. A hegy ekkor már jó ideje felhőben van, így nem tudjuk felbecsülni a zivatarcella méretét, fő gócpontjait de akár tájékozódási problémák is felmerülhetnek.

Ez a típusú zivatar onnan ismerhető fel, hogy egyrészt bármikor kialakulhat ( akár éjszaka is ), hosszabb lefolyású ( öt – nyolc óra, de a kezdeti kisüléseket és darahullást később felváltja az eső vagy hó), másrészt pedig teljesen beborítja a hegyet.

A frontális zivatar, könnyebben előre jelezhető, ha már eleve éjjel vagy reggel beindul kevesebben kelnek útra, és az összefüggő egész hegyet beborítani készülő zivatarcellák talán időben menedékhelyre tanácsolják a hegymászót. Emiatt tartom ezt a típust kevésbé veszélyeseknek.

Sokkal gyakoribb és alattomosabb az úgynevezett hőzivatar ( konvektív zivatar). Egy front átvonulása után ( amikor napokig esett) hatalmas mennyiségű víz halmozódik fel a hegyen. A Nap felmelegíti a felszínt, beindul az erőteljes párolgás és a felszálló meleg levegő magasba emeli a párát. Ott lehűl és megkezdődik a kicsapódás – tíz, tizenegy órakor megjelennek az első gomolyfelhők. Ezek folyamatosan nőnek míg délután kettő, három körül kialakulnak a zivatarcellák. Rövid időn belül heves szélrohamokra és villámlással kísért dara vagy jégesőre lehet számítani. Maga a zivatar egy – két óránál soha nem tart többet ( a légkör alsó rétege lehűl, így megszűnik a feláramlás), késő délután még a nap is kisüthet.

A folyamat minden nap ismétlődni fog, ideális esetben csökkenő kiterjedéssel mindaddig, míg a víz teljesen ki nem ürül a rendszerből (bár, ez ritkán fordul elő, sokkal hamarabb felbukkan egy újabb front), vagy míg egy száraz erős szél el nem szállítja a felszálló párát (és a kialakult gomolyfelhőket) megakadályozva a zivatarcellák kialakulását. A zivatarcellák gyakoriságát hónapokra lebontva megállapítható, hogy leggyakoribbak június és júliusban, ezt követi augusztus, május. A legstabilabbnak szeptember tekinthető ( a nyári évszakok közül, mivel télen gyakoriságuk eleve nullához közelít).

 

Az ilyen konvektív zivatart tartom a legveszélyesebbnek. Egy csendes, derült éjszaka után, reggel mindig tűz a nap megemelve a morált,így biztosan sokan kelnek útra. Ezen kívül az elszigetelt zivatarcellákat a szél különböző irányokba fújja, vannak olyan részei a hegynek ahol nyoma sincs felhőnek, míg a szomszédos csúcsok már teljesen ködben vannak, így nehéz eldönteni, hogy megússzuk e vagy sem.Sokan e miatt nem keresnek menedéket, folytatva a haladást.

Mi a veszély egy zivatarban?

Valahol, cikkem elején felsoroltam egy zivatar elemeit: záporszerű csapadék, szélrohamok, hideg és elektromos jelenségek. Ezek külön – külön is veszélyesek lehetnek magashegyi körülmények között, de együttesen mindenképpen komoly kihívások elé állítják a leggyakorlottabb hegymászót is.

Itt is a legfontosabb a megelőzés. Igyekezzünk hozzájutni, az időjárás előrejelzési adatokhoz. Az Alpok menedékházaiban a gondnok, vagy a hegyi vezető mindig tudja a várható időt. A Kárpátokban a hegyi mentőket érdemes kérdezni.

Ha egy nap volt zivatar, nagy az esélye annak, hogy következő nap is legyen.

A légnyomás mérésére alkalmas karóra, vagy magasságmérő szintén fontos támpont lehet. A hirtelen csökkenő légnyomás a zivatar biztos jele ( egy helyben állva a magasságmérő emelkedést jelez).

Belülről a kumuluszfelhő egy nem túl sűrű, felszakadozott, hideg, nedves ködként jelentkezik. A látótávolság akár 30 méter is lehet, de bizonyos irányokba kilátunk a felhőből az égre vagy a tájra. Szerintem ennek a hideg, nedves levegőnek jellegzetes szaga is van. A köd folyamatosan sűrűsödik, a vízcseppek elkezdenek kicsapódni a ruházatra és a felszínre.

A legjobb megoldásnak a korai indulást tartom. Ha már hajnalban úton vagyunk (mondjuk hatkor), előfordulhat, hogy kettőre – háromra már a következő táborhelyen leszünk, biztonságban. Ha nem, és mégis útközben ér a zivatar, van időnk meghúzódni valahova, kivárni a végét, hiszen sötétedésig bőven ráérünk megtenni a hátralévő kevés részt.

Ha van időnk, ráérünk idejében meg is állni, nem kell az utolsó pillanatig sietnünk, kockáztatva, hogy egy kitett részen kapjuk nyakunkba az áldást. Ha találunk egy jó kis menedéket akár nyugodtan főzőcskézve is kivárhatjuk a vihar elvonulását, azt a két órát egy biztonságos bivakban egész kellemesen is el lehet tölteni.

Ez egy tipikusan olyan eset amikor nekünk kell alkalmazkodnunk a hegyhez, itt türelmetlenséggel nagy bajba sodorhatjuk magunkat. Bár tudom, hogy néha nagyon nehéz megállni.

És akkor most lássuk külön – külön, a veszélyforrásokat:

A csapadék és hideg. Zivatartól függően 10 – 20 mm csapadék is lehullhat, ami igazán sok. Kezdetben a leggyakrabban dara vagy jég hullik. Ezek ritkán nagyobbak borsószemnél. Később átvált vegyes csapadékká majd csak nagy szemű hideg eső hullik. A hőmérséklet 3 – 6 fokra is lehűl.

Haladni ilyen időben nem nagyon lehet. Egyrészt az ösvényeken megjelennek a záporpatakok, a mélyedések megtelnek darával, másrést a sziklák síkossá válnak. Vizesen legjobban a mészkő csúszik ( ilyen van a Királykő hegységben), ezt követi a kristályos pala ( Fogaras) majd a vizesen is elég jó tapadást nyújtó a gránit (Retyezát). Viszont vigyázni kell a köveket beborító zuzmókkal ( térképzuzmó) ezek a gránitot is síkossá teszik.

 

Ha megállunk és megfelelő esővédő ruházattal rendelkezünk, csak simán a csapadék és a hideg kivédhető veszélyt jelent. Fontos, hogy már a zápor elején felvegyük az esővédő cuccot, ne akkor kapkodjunk amikor már zuhog és átáztatja a hőszigetelő ruházatot.

Én személy szerint ha választhatok guggoló helyzetben, poncsóban, letakart hátizsákkal szeretem kivárni a zivatar végét. Ha választhatok… A Fogarasban a cseh hegymászók, zivatar idejére felhúzták a sátrat ( jóval a gerinc alatt egy biztonságos helyen), és abban énekelték végig a vihart. Ez sem egy megvetendő módszer. Egy lengyel srác pedig ruhástól, bakancsostól, hátizsákostól bebújt egy hatalmas bivakzsákba és abban szunyókálta végig az égiháborút…

A szél. Hűtő hatásáról több táblázatot is készítettek. Veszélyes lehet, ha teljesen átázva hosszú ideig ki vagyunk téve neki. Megfelelő ruházattal ez is védhető. Maguk a szélrohamok azok amik gondot okozhatnak. Mivel lüktető légmozgásról van szó, könnyen kilendíthet egyensúlyi helyzetünkből a csúszós sziklán, pedig nagyot lehet esni vagy zuhanni. Kellemetlen lehet a tomboló viharban még egy nyílt töréssel is bajlódni. Ezért, ha tehetjük, emiatt is, inkább maradjunk egy helyben ( lehetőleg egy idejében kiválasztott jó helyen…). Ilyen helyzetben jöhetnek ki a poncsó gyengéi, csúnyán elázhatunk, ha jól meglobogtatja azt a szél. Személy szerint poncsó alá egy vízátnemeresztő kabátot ajánlok.

A köd. A zivatarfelhőben a látótávolság drasztikusan lecsökken. Harminc méternél messzebb nem nagyon lehet látni. Ez megnehezíti a haladást, sokszor tájékozódási problémákat is felvethet. Ugyanakkor a szétszóródott csapattagok között megnehezíti a kommunikációt is. A gerincről való lemenekülés ködben szintén nagyon körülményes, mivel nem látjuk, hogy hová tartunk, meredek részekre tévedhetünk.

A légköri elektromosság. Utoljára hagytam azt az elemet amely a legveszélyesebb és a legtöbb áldozatát követeli a zivataroknak. Ez az, az elem, amely ellen meglehetősen nehéz védekezni, és talán e miatt fordítottam akkora hangsúlyt a megelőzésre,türelemre, alkalmazkodásra.

Furcsa a tehetetlenség érzése egy telibe kapott zivatar esetén, amikor körbe cikáznak a villámok és fogalmunk sincs, hova fog a következő becsapni. Vannak elméleti ötletek, majd le is írom azokat, de egy régi mondást parafrazálva elmondhatom,hogy cikázó villámok között sem láttam még ateistát…

Magának a villámnak a fizikájába nem szeretnék belemenni. Lényege, hogy a statikus elektromossággal telített levegő kisülési pontokat keres, és azokon keresztül vezeti le energiáját.

Ha a kisülés hirtelen, a másodperc tört része alatt következik be, akkor villámról beszélünk, de lehet hosszan tartó kevésbé veszélyes kisülés is, amikor a kiálló sziklák vagy vasrudak halkan zizegnek, mint egy méhkaptár (ha megérintjük őket a zizegés leáll). Ugyanekkor vehetjük észre, hogy hajszálaink egyenként az égnek emelkednek, de még a karunkon is felállnak a szőrszálak. Legszélsőségesebb helyzetben a vasrudak felső vége szikrázni, szinte lángolni kezd. Ezt nevezik Szent Elmó tüzének.

A fő kisülési pontok mindig a kiálló (természetes vagy mesterséges) elemek, mint a gerinc vonalából kiugró sziklák, a csúcsokon található kőrakások, útjelző oszlopok, topográfiai pontok, magányos fák.

Szinte „vonzzák” a villámokat a sziklaáthajlások (az áthajlás felső és alsó része gyújtó gyertyaként működhet). De a sziklakémények, barlangok (üregek) bejáratai, a kiálló gerincek apró nyergei szintén jó villámlevezetők.

Sajnos az emberi test szintén jó elektromos vezető. Igyekezzünk, hogy lehetőleg ne mi legyünk a környék legjobb villámhárítója…

Mit lehet tenni? Újra nem győzöm hangsúlyozni a megelőzés fontosságát. Mindent tegyünk meg, hogy lehetőleg ne legyünk kitett részeken amikor elkezdődik a vihar.

A Fogarasban, Retyezátban a legjobb megoldás a gerincről való levonulás. Sajnos sokan itt követik el a hibát, hogy egyáltalán nem akarnak lemenni, vagy csak nagyon keveset húzódnak lefelé, hiszen a nehezen megszerzett magassági előnyt nem akarják pillanatok alatt semmivé tenni. Pedig sokat számíthat két, háromszáz méternyi szint lemászása (ami tíz percbe telhet- igaz visszamászni sokkal tovább).

Fontos, hogy rendezett legyen a levonulás, ne egy kétségbeesett menekülés, lábat nyakat törve a meredek lejtőn. Az is jó, ha a csoport két – háromfős csapatokra oszlik közöttük 30 méteres távolságokkal.

Sokszor azonban a gyors levonulás lehetetlen. Ez főleg hegymászóútvonalakban, via ferrátákban fordulhat elő, de a Retyezát, Királykő, Fogaras egyes gerincrészeiről is lehetetlen levonulni.. Ilyen esetekben a túlélés sokszor csak a szerencsén múlik. Néhány tanácsot mégis lehet adni, hiszen betartva őket valamennyit biztosan javíthatunk esélyeinken.

A legfontosabbnak a nyugalom megőrzését tartom. Egy pánikba esett társ fokozott veszélyt jelent az egész csapatra.

Ha lehetséges ebben az esetben is ajánlott a szétszóródás, úgy, hogy legalább 8 – 10 méter távolság legyen az emberek között. A cél, hogy ne rajtunk keresztül vezetődjön le az energia, azt úgysem tudjuk megakadályozni, hogy a közvetlen közelünkbe csapjon. Először is meg kell húzódni a felszín apró egyenetlenségeiben. Jó, ha el tudjuk magunkat szigetelni a nedves talajtól, magunk alá tehetjük a derékaljunkat, hátizsákot, száraz köveket.

Az esőkabát alatti száraz, műszálas ruházat szintén elszigetelő hatással bír. Nem jó állni. Leginkább a guggoló helyzetet ajánlja a szakirodalom, úgy, hogy csak kis felületen (lehetőleg leszigetelve) érjük a felszínt, kezünkkel lábfejünkre támaszkodjunk, fenekünk és hátunk fejünknél magasabban legyen. Talán kényelmesebb, más források, a térdelő, fejet behúzó pozitúrát javasolják.

A fém tárgyakat szintén érdemes jó messze hagyni, vagy ha ez nem lehetséges csomagoljuk őket el mélyen a hátizsákba, hogy el legyenek szigetelve a levegőtől.

Egyes irodalmi források ajánlják, hogy az alumínium mentőfóliával takarjuk be magunkat, úgy, hogy az ne érintkezzen a felszínnel így egy gyenge Faraday kalitkát kaphatunk. Szerintem tomboló szélben ezt kicsit körülményes végrehajtani.

Sok forrás tiltja a mobiltelefonok használatát mivel a mikrohullámok szintén vonzzák a villámokat.

A via ferráták acélkábelei ideális villámhárítók. Viharban nem szabad azokba kapaszkodni, legjobb, ha messzebb megyünk tőlük. Sajnos ez sokszor megoldhatatlan, vagy legalábbis körülményes. Ajánlom, hogy ferráta mászók vigyenek magukkal mindig néhány hevedergyűrűt, plusz karabinert, ékeket, így azokkal tereptől függően, de kiépíthető egy az acélkábelektől független önbiztosítási rendszer, ott ahova behúzódtunk a villámok elől.

A másik szabály, hogy mindig maradjunk bekötve, hiszen már egy közeli villámcsapás lökéshulláma is a mélybe lökhet.

Ha már megtörtént a baj, eléggé korlátozottak a lehetőségeink. Az Amerikai Vöröskereszt becslése szerint direkt villámcsapás esetén a túlélés esélye 7 – 9 %. A legnagyobb eséllyel halálosak a fejen, szíven, gerincen áthaladó kisülések.

A sérülések legnagyobb része égési. Nem túl nagy felületűek viszont mélyek. Ezzel együtt bénulás,egyensúlyi zavarok, koordinációs gon

dok, látási, hallási zavarok törések is előfordulhatnak.

 

Az elsősegély első elemeként az áldozatot el kell vinni onn

an ahol a kisülés érte, hiszen villámok többször is ugyan oda csaphatnak. Ellenőrizni kell a vitális funkciókat, előállhat szív vagy légzés leállás ilyenkor újraélesztéssel kell próbálkozni. Ha túlélik a sérülteket mindig egy erős pszichológiai sokk is éri, erre is oda kell figyelni, hiszen ez legalább olyan komoly lehet mint a fizikaiak.

Sajnos száz százalékos tanácsot a villámok megúszására nem lehet adni. Még egyszer utoljára hangsúlyoznám a megelőzés fontosságát, és az alkalmazkodni tudást. Ezzel együtt mindenkinek ragyogó égboltot és felejthetetlen túrákat kívánok.