Cserna völgyi napló  2010 május 23.
Hét órakkor csengett az órám. Ekkor már ébren voltam, halgattam egy rigó trilláját és a sátor ponyváján kopogó eső zaját.
Egész éjjel esett, és előtte egy hétig. Minden adott egy jó kis hegyi marathon lezavarásához.
A temesvári Alternative sportklubb elsĹ‘ Ăzben rendezte, Herkules fĂĽrdĹ‘ felett, a Cserna hegysĂ©g gerincĂ©t is Ă©rintĹ‘ futĂłversenyt, melyet stĂlusosan Herkules Marathonnak nevezett el.. A maratoni Ă©s fĂ©lmaratoni távon majdnem háromszáz versenyzĹ‘ állt rajthoz, hogy kiprĂłbálja magát, ebben a Romániában mĂ©g Ăşjnak tekinthetĹ‘ zöld sportágban, mely az Alpok országaiban hatalmas számĂş versenyzĹ‘t Ă©s Ă©rdeklĹ‘dĹ‘t vonz.
A maratoni versenytáv itt és most nem éri el a 42 kilómétert, a lélektani 40 – es alatt marad, hiszen csupán 37,5 kilómétert kell lefutni, igaz e közben 2000 méternyi magasságot kimászva.
Negyed nyolckor már duruzsol a fĹ‘zĹ‘ Ă©s rajta a kotyogĂłs is szĂ©p lassan gĹ‘zölögni kezd. A finom kávĂ©illat diszkrĂ©ten beborĂtja a tábort Ă©s a sátrak körĂĽl bĂłklászĂłk szemĂ©ben mintha irigysĂ©get vĂ©lnĂ©k felfedezni.
Nehezen döntöm el, hogy mit vegyek magamra, az idő pocsék, a legtöbb versenyző hosszúszárú cicanadrágban bandukol a starthely felé. Én végül a rövidre voksolok.
Kilenc előtt pár percel már mindenki türelmetlen. Csodás érzés ott állni a piros startkapu mögött és visszafelé számolni a másodperceket.
Kilenckor start! Az elsĹ‘ kĂ©t kilĂłmĂ©ter aszfalton megy. Az otthoni taktika szerint 12 perc alatt kell teljesĂtenem. Kár megiramodni, a tĂşl nagy sebessĂ©g kĂ©sĹ‘bb megbosszulja magát, bár nagyon nehĂ©z visszafognom lábaimat. Visz a tömeg, mindenki rohan Ă©s koncentrálnom kell, hogy ne gyorsĂtsak Ă©n is.
Letérünk a jelzett ösvényre. Itt kezdődik az első komoly emelkedő. Több mint 600 métert mászik utunk 4 kilóméteres távon. Elég jól haladok, szép lassan hagyom le a társaság nagy részét.
A Dobroaia – i ellenörzĹ‘ ponton sĂppal, dobbal bĂztatják a versenyzĹ‘ket. Fantasztikus a hangulat, fantasztikus a szervezĂ©s, az Alternativeosok nagyon kivágták a rezet, az idĹ‘járásrĂłl pedig senki nem tehet. Egyre jobban esik, a sár mindent beborĂt.
A következĹ‘ szakasz szintvonalon fut, majd leereszkedik Bogaltin faluba. Eddig sikerĂĽlt nagyjábĂłl száraz lábbal megĂşsznom, de most hirtelen bokáig sĂĽlyedek, Ă©rzem ahogy befolyik a vĂz Ă©s cuppog a lábam. Most már nem Ă©rdemes vigyáznom…csak el ne essek, nem szeretnĂ©k nyakig sáros lenni…
Utolérem a mezőny japán futónőjét. Bokáig gázol a sárban, közben valamit mormol – mintha japánul káromkodna – összevigyorgunk, most még lehagyom.
Az ereszkedĹ‘ szakasz nagyon jĂłl megy. Csupán pár perces kĂ©sĂ©sben vagyok az elmĂ©leti számĂtásaimhoz kĂ©pest.
Az 567 mĂ©teren fekvĹ‘ Bogaltin falu apraja – nagyja az utcán bámĂ©szkodik. Minden gyerek sĂpol, vagy dobol, vagy kiabál. Fantasztikus a hangulat. Az ellenĹ‘rzĹ‘ ponton bekapok pár banándarabot, iszom Ă©s már nyomom is tovább. TĂşl vagyok a fĂ©ltávon.
Most következik az amitĹ‘l rettegtem…900 mĂ©teres emelkedĹ‘ 9 kilĂłmĂ©ter leforgása alatt. Tudom ez A Gyilkos LejtĹ‘, Ăgy csupa nagy betűkkel. Itt tudjuk meg mire vagyunk kĂ©pesek.
Futni szinte nem is lehet. Érzem, hogy lassulok. Taposom a sarat, felfele nem is akarok nĂ©zni. UtolĂ©r a japán futĂłnĹ‘. Mintha egy kis dĂzel motor hajtaná. LĂ©pked, lĂ©pked Ă©s Ă©n nem tudom tartani vele a tempĂłt. MĂ©g jobban esik Ă©s a köd is kezd mindent beborĂtani. Holtpontra jutok. Most nem szabad feladni, csak lĂ©pkedni kell Ă©s nem sokat elmĂ©lkedni. 1400 mĂ©ter magasan már alig látni valamit, követem a jelzĂ©seket, agyam elkábul, a termelĹ‘dött endorfin elnyomja a fájdalom Ă©rzĂ©sĂ©t, elnyomja a fáradságot.
Egy fotós körvonalai bontakoznak ki a ködből. Közel érve Tavi barátomat ismerem fel benne, nem is tudtam, hogy ő is itt lesz. Két – három percet beszélgetünk, közben érzem kezd helyrebillenni lelki egyensúlyom.
Futok tovább, pár perc és fenn vagyok. 1480 méter Ciumera Nyereg: köd, eső, szél. Meg sem állok, innen elvileg már csak lefelé vezet az út. Még 11 kilóméter a végéig. A kezdeti gyep lassan igazi sártengerré változik. Mintha egy marhacsorda dagasztotta volna. Csak arra ügyelek, hogy cipőm ne maradjon a sárban.
Az utolsó meredek szakaszon mindent beleadok. A sár már nem is zavar. Kábult agyam nem sok mindennel törődik, takarékra kapcsol. A futás végül is a világ legegyszerűbb sportja. Nem kell sokat gondolkodni, csak teszi az ember a lábait, egyiket a másik után – jó sokáig – és akkor egyszer csak fel fog tünni a befutót jelző kapu.
Már hallom is a zenĂ©t. A befutĂłnál az AC/DC ĂĽvölt Ă©n meg csak ereszkedem, ereszkedem. MĂ©g egy kanyar, csĂşszĂłs hĂd a patak felett, Ăşjabb kanyar Ă©s feltűnik álmaim tárgya a piros kapu.
Hallom, hogy bemondják rajtszámom, az idĹ‘t nem Ă©rtem, vigyorgok, megkapom a plecsnit, ölelkezem majd lefekszem a fűbe…Hát ennyi volt…