Úgy érzem, ha ismereteket akarok közzétenni, elméleteket akarok kifejteni, tanácsokat merek adni , akkor illik mindenek előtt magamat megismertetnem a tisztelt olvasókkal.

Nem egy szabványos önéletrajzot szeretnék írni, inkább bemutatnám azokat a képzéseket, fontosabb túrákat amelyek úgy gondolom igazi mérföldkövetjelentettek elméleti és gyakorlati felkészülésemben.

Szerencsés vagyok, hiszen gyerekkorom óta járhatom Románia hegyei. Szüleimnek köszönhetően hat – hét évesen már jártam a Retyezátot, a Bihart, Pádist és szinte észrevétlenül megfertőzött a hegyenjárás szenvedélye.

Magától érthetődött, hogy éretségi után a geográfiát választottam. 1995 és 1999 között a kolozsvári Babes – Bolyai Tudományegyetem Földrajz karán tanultam. Meteorológia és hidrológia szakosodással végeztem, államvizsga dolgozatomban a Tordai Hasadék mikroklíma típusait térképeztem fel.

Az igazi, „köteles” hegymászással ezen évek alatt ismerkedtem meg. Szerencsés vagyok, hiszen akkori társammal, akitől az alapokat sajátíthattam el, máig is összeszokott stabil kötélpartit alkotunk. Téli és nyári körülmények között bejártuk a Retyezátot, a Fogarast, a környék sziklaútjait és egyre inkább hegymászó és georgráfus szemmel figyeltül a hegyeket.

Egy évig még Kolozsváron maradtam. Mesteri képzésre jártam, közben pedig az egyetemen topográfia, hidrológia és oceánográfia gyakorlatokat tartottam a földrajzszakos hallgatók számára. Mesteri dolgozatomban szintén mikroklímákat kutattam.

2000 óta, egy aradi gimnáziumban, földrajzot tanítok magyar és román nyelven. Ekkor, már dolgozó és kereső emberként, elkezdtem a magasabb hegyek felé is kacsintgatni. 2003 ban eljutottam a Kaukázusba, ahol végre igazi tüdőt próbáló magasságokba merészkedhettem. Sikeresen feljutottam az 5642 m magas Elbrus csúcsra. 2004 – ben a Svájci Alpok Magas régióit céloztam meg társaimmal. Nehéz és technikás mászásokkal feljutottunk az Eiger, Jungfrau, Mönch csúcsaira. 2006 – a megvalósulatlan álom éve volt. Bár olasz oldalról indulva megmásztuk a Mont Blanc csúcsát, az igazi kihívás a Peuterey gerincének végigjárása kimaradt, a rossz időjárási feltételek miatt. Ez a nagy kaland még várat magára…

Ebben az időszakban fedeztem fel újabb mániámat a hosszútávfutást. Kezdetben csak edzés gyanánt rohangáltam gyalogkakukk módra,de aztán szép lassan szinte észrevétlenül függővé váltam. Azóta, szinte fáj, ha kimarad a napi futkosás. A nagy mumus a marathon volt, melyet sikerült 2007 ben Temesváron teljesítenem.

Első hegymászó – geográfiai témájú cikkeimet is ez idő tájt írtam, azok egy része sorozat formájában az Erdélyi Gyopár oldalain is megjelent.

Túrákat jó tíz éve vezetek. 2004 óta – és erre nagyon büszke vagyok- a Bánsági Kárpát Egyesület tagjának és túravezetőjének mondhatom magamat. Gyerekeket pedagógusi hivatásomból kifolyólag rendszeresen viszek kirándulni, vizitúrázni, táboroztatni. Felkérésre baráti társaságokat, túrázókat többször vittem már a Retyezát és Fogaras gerinceire.

Hitvallásomat legjobban talán, Szendrő Szabolcs fogalmazza meg „Fél lábbal a csúcson” című könyvében:

“A hegyeket nem győzhetjük le, ők nagyobbak, erősebbek nálunk, csak hittel és alázattal közeledhetünk feléjük. A hegymászásban csak gyengeségünkön, félelmünkön kell úrrá lennünk. A társunk itt nem ellenfél, hanem barát akivel összekötjük magunkat, ami nemcsak fizikai kapcsolatot jelent, mert attól a pillanattól akár az életünket is a társunkra bízzuk.”

Végül pedig itt kösszönném meg hegymászó és túra társaimanak a bizalmat, bajtársiasságot, a fél csupor teát, az utolsó falat csokit, a megfelelő pillanatban megfeszített biztosítókötelet és leszúrt jégcsákányt.

Kössz fiúk, lányok!

Ragyogó napsütést és csodálatos túrákat mindenkinek!

Milka Zsolt,

Arad, 2010 márciusa